A Távol a világ zajától Thomas Hardy munkásságnak fontos darabja, méltó testvére olyan, eddig hazánkban is megjelent Hardy-regényeknek, mint A weydoni asszonyvásár, a Hazatérés, az Egy tiszta nő és a Lidércfény, mégis közel százötven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy magyar fordítás készüljön hozzá. A véletlenek játéka folytán a regény mindazonáltal közel tökéletes időzítéssel került kiadásra ez év júniusában; ahogy a cím is utal rá, a Távol a világ zajától regionális, letisztult miliőjével támaszt, menekülési lehetőséget nyújt az olvasónak egy groteszk módon feje tetejére állt, pandémia uralta világban.

Hardy negyedik regénye, első igazi irodalmi sikere ez az alkotás, melynek középpontjában a szép és hiú Batsheba Everdene, valamint az őt körülvevő, szerelméért küzdő három férfi áll. A regény elején Batsheba megörökli elhunyt nagybátyja farmját, a gazdaság vezetése mellett pedig megkísérli, hogy önmaga sorsának is irányítója legyen egy hagyományosan maszkulin közegben. A történet egy pontján Batsheba így szól a gazdaságába tartozó munkásokhoz: „Röviden, mindnyájukat meg fogom döbbenteni” (81). Ez a kijelentés mintha túlmutatna a könyv lapjain, és akár Hardy maga is intézhetné az olvasóihoz. Már a megidézett jelenet is meglepő: a nemétől idegen autoritással bíró Batsheba ígéretet tesz a mind társadalmi pozícióban, mind intelligenciában alatta álló férfiaknak arra, hogy helytáll majd gazdaként, ami még egy férfinak is nehezére esne. Batsheba karakterén keresztül Hardy a kortárs női nemi szerepek változtathatóságára, alakíthatóságára reflektál (ami későbbi regényeiben is visszatérő elem), azonban a többi karakterét sem nemi sztereotípiákból építi fel, hanem folyamatosan mozgatja őket a nemiség és a szexualitás spektrumán, így azok egyszerre lesznek (a tradicionális viktoriánus értelemben véve) férfiasak és nőiesek. A nemek keveredése már-már a zavarosságig fajul: „Dehogy férfias [Ön], inkább annyira nőies, hogy néha már-már férfias!”, mondja Batshebának a cselédje (195). Már maga Batsheba megszólítása is problémát szül a munkások közt: többször „Uram”-nak hívják (77), és maga Hardy is young farmerként, azaz „ifjú gazda”-ként nevezi meg (137), ami a „farmer” szó női alakjának hiányával megint csak felhívja a figyelmet a pozíció nőietlen voltára. Hardy Batshebára olykor amazonként is utal, amivel nem csupán függetleníti a férfiaktól, de fizikumában hozzájuk hasonlatossá is teszi őt, és még inkább megerősíti a Batsheba figurájában rejlő femme fatale lehetőségét.

Különösen érdekes a műben a férfiak feminizálása is: Gabriel Oak például, aki pásztorként dolgozik Batsheba gazdaságában, Vesta-szűzként kerül bemutatásra rögtön az első fejezetben (6), és gyengéd orpheusi figuraként gyászolja Bathsheba iránti elvesztett szerelmét, amivel társadalmilag és érzelmileg is a nő alárendeltjévé válik. A szomszédos gazdaság birtokosa, William Boldwood Batsheba egy meggondolatlan tréfájának hatására szintén a nő befolyása alá kerül. Boldwood Batsheba iránti, szó szerint őrült szenvedélye emellett határozottan hisztérikus női szerepbe kényszeríti a férfit, a kor ugyanis ezt a mániás elmezavart kizárólag a női nemhez társította. Batsheba harmadik udvarlója, Francis Troy (aki múltja alapján akár az Egy tiszta nő szereplője is lehetne), a nőies sajátosságokkal talán legkevésbé rendelkező kérő a három közül, viszont éppen ebben rejlik személyisége lényege; általa Hardy megfesti a korabeli férfikép végletes mintapéldáját. Troy Oak teljes ellentéte: földhözragadt, hedonista alak; megkockáztatom, hogy sokkal inkább a cselekmény előremozdítását segítő katalizátor, mintsem hús-vér karakter.

A karakterek kétneműsége és az ezekhez kapcsolódó számtalan mitológiai allúzió már csak azért is jól illeszkedik a történetbe, mert Hardy regényének színhelyét egy görög aranykort megidéző világba helyezi, a saját maga által megalkotott Wessex grófságba, ahol „ami a sürgő-forgó idegennek ókori, ezekben a wessexi zugokban egyszerűen csak régi, ami neki régi, itt még új, ami jelen, az pedig jövendő” (142). Ebben az idealizált múltban rekedt, civilizációtól elzárt világban a szabályok (látszólag) felborulnak, a határok pedig elmosódnak. Wessex homéroszi mennyországként (152) tárul az olvasó szeme elé, Hardy pedig festői tájleírásai során többször a transzcendenssel kapcsolja össze a térséget: „Isten jelentétét lehetett érezni az egész vidéken” (140), „a nagycsűrben nyírtak […] [amely] alaprajza szerint kereszthajókkal ékes templomra emlékeztetett” (141). Wessex azonban semmiképpen sem egy azilumot jelentő, romantikus „Senki szigete”, hanem egy tudatosan kreált, aktív tér, amely döntő szerepet játszik lakói sorsának alakulásában, és kölcsönhatásban létezik az őt birtokló egyénekkel.

A klasszikus mítoszok mellett Shakespeare is nagy hatást gyakorolt Hardyra; erről nemcsak számos szövegbe ékelt idézet tanúskodik, hanem a regény alapszituációja is. Így hangzik a mű egyik kulcsmondata Batsheba szájából: „Én olyan férfit akarok, aki meg tud zabolázni; mert én túlságosan önálló vagyok” (33). A „megzabolázni” szó jelen esetben a tame fordítása, ami kétségkívül játékba hozza Shakespeare Makrancos hölgyét (eredetiben: The Taming of the Shrew). Olvasható-e Batsheba Everdene Hardy Makrancos Katájaként? Úgy vélem, igen: a függetlenségére büszke Batsheba a regény haladtával egyre inkább udvarlói kénye-kedve szerint cselekszik, érez, a mű végére pedig teljesen „megszelídül”. A férfiaktól való függőséget tulajdonképpen már Batsheba neve is elárulja; bár a nő Dianát bálványozza, a regény Betsabéjaként férfiak akaratának van alávetve. Batsheba több hibát követ el a regény során, elgondolkodtató, hogy vajon hiúsága, büszkesége, felelőtlensége, vagy netalán a túlzott önállóságra való törekvése-e az, amely a hübriszévé válik; Batshebának ugyanis szenvednie és vezekelnie kell, mielőtt kiérdemelné a boldogságot Oak oldalán. Így, ha a Bildung célja, hogy az egyén megtalálja a neki kirótt helyét a társadalomban, Batsheba felnövése mai szemmel egészen elkeserítőnek tűnhet; a nőt, aki a regény elején megdöbbenteni akart, a lezárásban „megrémisztette a kilátás is, hogy ismét önmagára kell hagyatkoznia” (376). Batsheba kudarca saját gazdaságának igazgatásában nemcsak személyes bukás, de az egész női nemé is: elvégre Boldwood is női tébolyában veszti el a hatalmát elméje és farmja fölött. Batsheba Oakkal való házassága során visszaáll a megszokott világrend – ha független nő nem is, egyenlő partnere még lehet férjének.

Gy. Horváth László kiváló fordítása nagyban hozzátesz a mű élvezhetőségéhez és megértéséhez: pontosan lábjegyzetelt szövege gondosan vezeti az olvasót a klasszikus irodalmi utalások sűrűjében, ahogy az egészen más kihívást rejtő angol mezőgazdasági zsargon magyarra ültetését is sikerrel megoldja – mint interjúnkból kiderül, saját gyerekkori, vidéki tapasztalatait is felhasználva. A magyar közönség így Hardy e fontos regényét precíz, minőségi fordításban olvashatja. A Távol a világ zajától itthoni megjelenése éppen ezért alkalmat ad arra is, hogy (újból) felfedezhessük Thomas Hardy sokszínűségét és komplexitását: a mű végtére is egyszerre Shakespeare-átirat, meghívó Wessexbe, társadalmi tabló és jellemrajz férfiról és nőről.

Thomas Hardy: Távol a világ zajától. Fordította Gy. Horváth László. Szeged, Lazi, 2020.