Bár az eddig hét regényt jegyző Matt Ruffnak nem a 88 név a legeredetibb könyve (erre a címre személy szerint a Sewer, Gas & Electric: The Public Works Trilogyt nevezném), jó eséllyel a legszórakoztatóbb. Ruff sci-fijei hol az alternatív történelem (The Mirage), hol a techno-thriller (Bad Monkeys), hol pedig a lovecrafti horror (Lovecraft földjén) kliséivel játszanak, és forgatják ki azokat meglepő módon, jelen regényében pedig az MMORPG-k (Massively Multiplayer Online Role-Playing Game; óriási méretű, rengeteg játékost megmozgató online szerepjátékok) világának toposzait hozza játékba, frenetikus eredménnyel. A Ruff regényeire szintén jellemző éles társadalom- és kapitalizmuskritika itt is megjelenik, bár játékosabb és burkoltabb módon, mint a korábbi szövegeiben.

A 88 név – a későbbieket előrebocsátva – igazi bűnös élvezet: letehetetlen, sodró sztorijú, egy ültünkben végigolvasható regény, kötelező érvényű csavarokkal, bőven adagolt szakzsargonnal és technoblablával. Egy, az online szerepjátékok világaiban a gazdag megrendelők serpáiként dolgozó cég viszontagságaiba vezeti be az olvasót, és a legjobb procedurális regényekhez és tévésorozatokhoz hasonlóan maga is jólesően tobzódik a téma technikai részleteiben, fogalmi magyarázataiban, sőt, külön szótárt hoz létre az utóbbiak kifejtésére a fejezetek mottóiban és a függelékben.

A cselekmény a közeljövőnkben játszódik, ami módot ad a sztori középpontjában álló geek-kultúra és a sci-fi-körítés evidenciaként való kezelésére, illetve rengeteg poénnal, easter eggel szolgál a beavatott geek- és/vagy sci-fi-rajongó olvasó számára. A serpák gazdag megrendelőket vezetnek végig az MMO-k (Massively-Multiplayer Online, a továbbiakban ezt a rövidített elnevezést használom a regényben szereplő játékokkal kapcsolatban) magas szintű küldetésein, megspórolva nekik a fáradságos munkát és a játékba ölendő mérhetetlen időt. Tevékenységük illegális, mivel szembemegy a játék végfelhasználói licencszerződésében lefektetett elvekkel, így folyamatos az esélye annak, hogy a felhasználók érdekeit védő biztonságiak rajtuk ütnek, és eltiltják őket. A könyv címe ez utóbbi, a regényben többször be is következő eshetőségre, illetve szükségszerűségre utal: arra, hogy a serpáknak rengeteg játékbeli alteregóra (altra) van szükségük ahhoz, hogy a munkájukat végezhessék. Ruff MMO-kkal kapcsolatos enyhén kritikus attitűdje többek közt a serpák leírásaiban érhető tetten, hiszen, mint írja, a serpalét maga is szükséges rossz: a serpa az alantas ösztönökre, a kompulzív viselkedésre, skinner-dobozokra és pszichológiai kényszerekre épülő műfaj kiszolgálója, sőt foglya. Az (ön)kritikus részek másfelől fan service-ként szolgálnak, és minden bizonnyal elismerést (és önmagukra ismerést!) váltanak ki a legtöbb World of Warcraft-játékosban.

Az altok más szempontból is hasznosak: anonimitást és gyors identitásváltást biztosítanak az online közegben, és a regény cselekménye tulajdonképpen erről szól, az anonim külsők mögötti célok és személyek megfejtéséről s az ezzel járó bonyodalmakról. Anélkül, hogy bármi módon lelőnénk a regény cselekményét, kijelenthetjük, hogy a 88 név azon fejezetei a legsodróbbak, amelyek bent maradnak az online térben, és az ott biztosított anonimitással játszanak – amikor viszont a cselekmény kilép a valóságba (merthogy óhatatlanul is efelé tart), kiábrándítólag hatnak a mondén közeg ismert szabályai (szerencsére ez utóbbi csak a regény legvégén következik be, és rövid ideig tart).

Az MMO-k technikai, pszichológiai, műfaji leírásai az eredetiben tűpontosak és szellemesek, ami Horváth Norbert fordításában sajnos nem mindig jön át. Az olyan megoldások, mint a „síkjáró”, a „FÁJDANÁL”, az „új-husi”, a „társkocka”, a „Kombinát” vagy az „NJK” óhatatlanul is keresettek, míg máskor (pl. a leetspeakben (vagy hogy leetspeakben fogalmazzunk, 1337-ben) megadott felhasználói nevek, Br4ner, Szo Pacs és társaik esetén) a fordító frappáns megoldásokkal él. Hasonló eklektika figyelhető meg a rövidítésekben is: azok hol a magyar (pl. az „NJK” [nem játszható karakter]), hol az angol (RL [„real life”], LOL) kifejezést tömörítik. A fordítás döccenései javarészt abból adódnak, hogy a geek-kultúra kifejezései részint lefordíthatatlanok, sokszor pedig nem is érdemes lefordítani őket, mivel a magyarban is angolul élnek. A laikus olvasót ez részben elidegenítheti, viszont fordítói jegyzetekkel a geek-kifejezések javarészt megmagyarázhatóak volnának a mondvacsinált, magyarul csikorgó megoldások helyett (miközben a jegyzetek persze megint csak problematikusak, megnehezítik a befogadást stb.).

A magyar szöveg, ahogy az eredeti is, akkor a legszellemesebb, mikor a játékon belüli körülményeket, a játék okozta hendikepeket írja le: „A valóságban ez egy leküzdhető akadály lenne, de a játék nem hagyja, hogy bakot tartsak Mr. Jonesnek, vagy hogy a vállára másszak” (202). A történet ehhez hasonló hendikepek mentén bukdácsol előre, és a bennfentes vagy épp laikus olvasó élvezettel fogadja el a játékszabályokat. A regény egyértelműen legszórakoztatóbb része az a pár oldal, ahol a főhős-serpánk egy MUD-on (Multi-User Dungeon) vezeti végig a kuncsaftját. A MUD szöveges interfészét a fejezet rendhagyó betűtípusa és a promptokkal („>”) jelzett instrukciók imitálják; lakonikusságukkal sajátos, plusz szabályokat adnak hozzá a szöveghez. A fejezet korlátozott eszközkészlete, nyelvi hendikepjei ellenére – vagy éppen miattuk – itt kerülünk legközelebb a videójáték-szöveg ideáljához, amit Ruff oly nagy tehetséggel idéz meg.

Matt Ruff: 88 név. Fordította Horváth Norbert. Budapest, Agave, 2022. 266 oldal, 3480 forint.