A háborút ábrázolni nehéz. Írni pedig talán még nehezebb róla. A háború ugyanis nem elsősorban heroikus küzdelem, jó és rossz harca, hanem küzdelem a túlélésért. Egyfajta kontrollált káosz, ahol az „ölj, vagy megölnek”-elv mentén működik a világ, és a katonák mindennapjai a józan ész megőrzéséért és az életben maradásért folytatott harcként értelmezhetők. A háború kiváltotta komplex érzelmeket leginkább olyan művek tudják visszaadni – legyen szó filmről, videójátékról vagy irodalmi alkotásról –, melyek személyes nézőpontból közelítenek a háborúhoz, és olyasvalaki tollából származnak, aki átélte az eseményeket. Az egyik legjobb példa erre Ernst Jünger Acélzivatarban című első világháborús visszaemlékezése, melyben egyszerre jelennek meg a háború borzalmai és a háború szüneteinek örömteli pillanatai.

De hogy is lehetne ezt a témát hitelesen bemutatni kívülállóként, különösen egy hihetetlenül sötét science-fiction köntösébe csomagolva? Nos, erre mutat kiváló példát Dan Abnett író, képregényíró Gaunt szellemei című sorozata, mely jelenleg tizenhat könyvet számlál, s a Warhammer 40 000-univerzumba repíti az olvasót.

Az összes, ebben az univerzumban játszódó mű előtt egyfajta ismertető fogadja az olvasót, mely az alábbi mondatokkal zárul: „Felejtsd el a haladás és a megértés ígéretét, mert ebben a komor és sötét jövőben nincs más, csak a háború. Nincs béke a csillagok között, csak a végtelen vérontás és mészárlás, és a vérre szomjazó istenek kacaja.” Egy háborús regénynek nem kell erősebb felütés, de Abnett képes emelni a téten. A történet középpontjában egy olyan alakulat katonái állnak, akik elvesztették az otthonukat, ugyanis a bolygó, ahol felállították az egységet, elpusztult, a katonák pedig ennek egyetlen túlélői. Ráadásul a kataklizma túlélésének okozója az egység parancsnoka – és a sorozat címadója – Ibram Gaunt, aki ahelyett, hogy a bolygó megvédésre rendelte volna csapatait, inkább evakuálta őket, megmentve egy maroknyi embert. Innen a sorozat címe: a katonák, a bolygó utolsó túlélői Gaunt szellemei.

A Warhammer 40 000-univerzum már idézett sötét alaphangulata, ez a pszichés háttér és teher kiváló alapot teremt ahhoz, hogy a regényfolyam mély mondanivalójú történeteket tárjon az olvasó elé. A szerző pedig kiválóan megírt karakterekkel tölti meg ezt a díszletet – elsősorban ez az, ami a történet erejét adja. Abnett jól eltalált figuráival ugyanis valamilyen formában mind tudunk azonosulni – sokszor azért, mert saját sötét énünket láthatjuk bennük. Még élőbbé teszik Gaunt szellemeinek történetét a mindennapos küzdelmeik – és még mindig nem a háborúról van szó! Az egység parancsnokának és embereinek olyan hétköznapi „harcokat” kell megvívniuk, amilyenekkel – bizonyos formában – mindannyian találkozunk életünk során, legyen szó a felettesekkel való kisebb csatározásokról, személyes bosszúvágyról, mély barátságról vagy bajtársak, barátok elvesztéséről.

A tizenhat regényt maga a szerző, illetve a kiadó Black Library is négy nagyívű történetre bontja, amelyek mind egy-egy témát járnak körül. Az első, Az alapítás című szakasz Gaunt és a Szellemek kapcsolatára fókuszál, a második, A Szent a személyes sors kérdését boncolgatja. A harmadik az Elveszett címet viseli, és egyszerre folytatja az univerzumépítést, és bontja ki a regényfolyam kulcsfiguráinak karakterét, míg az eddigi utolsó szakasz, a Győzelem Gaunt és a Szellemek révbe érésének történeteként fogható fel. A szakaszokat összekötő elem az a végtelennek tűnő háború, amelynek egy-egy kis pontjára kalauzolnak el az egyes regények, Abnettnek pedig hihetetlen érzéke van ahhoz, hogyan kell a háború brutalitását és emberi oldalát bemutatni úgy, hogy az ne váljon nyomasztóvá.

Abnett stílusa annyira magával ragadó, hogy az olvasó úgy érzi, mintha ott lenne az események sodrában. Ennek egyik eleme, hogy a harcok egyes pillanatait rendszerint egy katona szemszögéből követhetjük végig, ez pedig az izgalom mellett egyfajta feszengést is előidéz, hiszen ott vagyunk a harctéren, és látjuk elesni bajtársainkat.

Abnett a háború borzalmaival sem finomkodik. Igen, a háborúban emberek néha elvesztik végtagjaikat. Igen, a háborúban emberek néha egyik pillanatról a másikra meghalnak. És igen, a háború – különösen a közelharc vagy a zárt térben vívott harc – véres, mocskos, és undorító. Szerzőnk pedig – ellentétben egyes írókkal és filmesekkel – nem finomkodik: úgy tud nagyon érzékletes közelharcleírásokat adni azok minden következményével együtt, hogy az olvasó egy pillanatra sem érzi magát egy slasher horror közepén.

A háború fizikai brutalitása mellett ugyanakkor Gaunt szellemeit a háború pszichikai terhe is nyomasztja. A regényfolyam előrehaladtával mindenki veszít bajtársakat, barátokat, a szereplőknek ráadásul azzal a teherrel is meg kell küzdeniük, hogy egy elveszett nép utolsó gyermekeiként csekély az esélye, hogy valaha is új életet kezdhessenek. Ez a kettő együtt pedig egyre inkább érezteti a hatását a regényfolyam szereplőin: a korai, idealista, lelkes, fiatal katonákból megöregedett veteránok válnak, akik rezignált beletörődéssel és cinizmussal tekintenek a világra – nem csoda, hogy a lelki problémák által előidézett betegségek, az alkoholizmus és a drogfüggőség is felüti a fejét a Szellemek között.

Végül a regényfolyam fontos szegmense, hogy teret enged a háborúról és az emberi életről való filozófiai elmélkedésnek. A korábban idézett kis bevezető részlet alapján arra is következtethetnénk, hogy a háború önmagáért van, és az emberélet nem számít a Warhammer 40 000-univerzumban. Ennek persze van valóságalapja, ugyanakkor a Gaunt Szellemei-sorozat epizódjaiban vissza-visszatérő kérdés, miért is harcolnak a katonák, mi az emberi lét célja egy ilyen komor univerzumban, és egyáltalán, mi értelme a háborúnak.

A katonák keresik a választ a kérdésre, s velük együtt keresi az olvasó is. S ha az olvasó figyel, és elgondolkodik az olvasottakon, a saját földi életünkre utaló filozofikus gondolatokkal is találkozhat, hiszen „a kozmosznak is megvannak a maga törvényei, melyeket a legkevésbé sem érint a halandók múló torzsalkodása”.