Nincs kétség afelől, hogy Dante Isteni színjátéka óriási hatást gyakorolt az irodalomra, hiszen a középkor óta számos költő és író idézte meg a költemény egy-egy jelenetét, motívumát vagy sorát, esetleg gondolta tovább a felvetéseit. De mi a helyzet a popkultúrával? Az ember elsőre azt hinné, hogy egy tizennegyedik századi mű nem nagyon hat a kortárs zenére, filmre vagy számítógépes játékokra, miközben a helyzet épp fordítva áll.
Rock és metál a Pokolban
Zene terén az Isteni színjáték leginkább a borúsabb hangulatú műfajokat ihleti meg, úgymint a rockot, a metált vagy az elektronikus zenét. Meglepő módon azonban nemcsak a mű első része, a Pokol inspirálja őket, de a Purgatórium és a Paradicsom is. A Sepultura nevű trashmetal-együttes például Dante XXI című albumát az Isteni színjáték egészére építette fel, az osztrák goth metal Dream of Sanity szintén így tett Komödia nevű korongjával, míg a Tangerine Dream nevű német elektronikus formáció 2000 után sorra adta ki az Inferno, a Purgatorio és a Paradiso című lemezeit.
Dante műve olykor a névválasztásban is tetten érhető: a Tenth Stage nevű ausztrál goth-electro-csapat például a Pokol kilenc köre után a tizedik körnek nevezte el magát, míg Milla Jovovich az 1994-es rockalbumát nemes egyszerűséggel The Divine Comedy névre keresztelte.
Van olyan csapat, amelyet a mű vizualitása fogott meg. A Depeche Mode 1993-as Walking in my Shoes című klipje ugyanis konkrétan a pokolban játszódik, ahol az együttes tagjai mellett nemcsak torz arcú figurák tűnnek fel, de maga Dante és szerelme, Beatrice is, akik madármaszkban lejtenek egymással táncot.
Animált alvilág
Az animációs filmeket már egyértelműen a Pokol ihleti meg. A Simpson család alkotója, Matt Groening Futurama című sci-fi-sorozatának egy epizódjában (Hell is Other Robots) a robotpokolba látogatunk el, ahol egy zenés jelenetben ismerjük meg annak különböző büntetéseit – az egyiket ráadásul a Beastie Boys énekli el. A Bolondos Dallamok 1946-os Book Revue (Könyvajánló) című, könyvtárban játszódó kisfilmjében a szereplők pedig egyik regény borítójáról száguldanak a másikra, mígnem az antagonista – Piroskának a farkasa – Dante Poklában nyeri el méltó büntetését.
A rajzolt filmekben a Pokol nemcsak ironikus módon jelenik meg, egy 2013-ban animáció például végigkíséri Dante útját a „nagy sötétlő erdőtől” egészen az alvilág elhagyásáig, míg a 2010-es animeváltozatban Dante izmos keresztes lovagként jelenik meg, aki hogy visszaszerezze meggyilkolt szerelmét, alászáll a pokolba. Nem csoda, hogy a film eltér az eredeti műtől, az ugyanis a Dante’s Inferno című videójátékon alapszik.
Forrás: Dante's Inferno, Denton Designs
És ha már videójátékok: a Devil May Cry című sorozatban több alkalommal is találkozhatunk Dante-utalásokkal, a negyedik részben például, ha a játékos meghal, a képernyőn a „Hagyj fel minden reménnyel...” (Abandon All Hope...) híres sora olvasható, míg a kilencedik körbe érkezve a sátán hatalmas szobra fogad minket. Amúgy nemcsak a mai játékokra hatott a Pokol, abból már ’86-ban játék készült a Commodore 64-re – ebben Danténak Vergiliust mellőzve egyedül kell kijutnia a Pokolból.
Pokol a vásznon
Az élőszereplős filmeket is jórészt a Pokol inspirálja, ami általában egy-egy utalásban nyilvánul meg. A Szellemirtók második részében New York polgármestere például úgy fogalmaz, hogy a város a Pokol tizedik szintjére került, míg a Jákob lajtorjája egy jelenetében a vietnámi háborúból hazatért főhős éppen az Isteni színjátékot olvassa – nem hiába, később ő is a saját démonjaival fog megküzdeni. Máskor a rendezők továbbgondolják a mű egy-egy motívumát. A Hetedik című filmben a sorozatgyilkos az áldozatait a hét főbűn alapján keresi fel, majd azok alapján végez velük.
Forrás: Lars von Trier: A ház, amit Jack épített
Lars von Trier esetében Dante műve egy egész filmet inspirált. A dán rendező A ház, amit Jack épített című 2018-as játékfilmjében ugyanis a címszereplő sorozatgyilkos a visszaemlékezései közben egy Verge nevű idős emberrel osztja meg gondolatait, akiről időközben kiderül, hogy „mellesleg” ő írta az Aeneist, vagyis ő maga Vergilius. Az ókori költő pedig nemcsak meghallgatja Jack rémtetteit, de a művészet mibenlétéről is elfilozofál vele, végül a film zárlatában felfedi magát – méghozzá Bruno Ganz alakításában –, és elvezeti őt a pokolba. A film ezen a ponton pedig maga a száznyolcvan fokos fordulat: Jack korábbi vérfagyasztó jeleneteit festői képek váltják fel, az egyik konkrétan Eugène Delacroix Dante bárkája című 1822-es olajképét idézi, melyen az olasz költő társával, Vergiliusszal a Styx folyón kel át. Ebben a jelenetben Jack egy korábbi áldozatának a vörös fürdőköpenyét viseli, amivel kinézetében is megidézi az olasz költőóriást.
