Velőtrázó, bebarangol, törmelék, megörökít, elcsépelt, széttöredezik, lapul, magányos, elhalmoz, ráfanyalodik, felkászálódik, ácsorog, szobroz, rátelepszik, ráérez, megpúpoz, távolodik, indul, figyel, méláz, felidéz, csúszkál, araszol, megtépáz, korhadozik, elgémberedik, megrohan, felsejlik, elkomorodik, megpendít, nekilát, járkál, kipenderít, ácsorog, odaóvakodik, a “megy” ige szinonímáinak kilencven százaléka, és még sorolhatnám…

Talán kicsit hosszúnak tűnik a fenti lista, de ezek a szavak ízelítőül szolgálnak. Csupa olyan szó, amit svéd nyelvre nem lehet lefordítani. Illetve természetesen valami módon mégis, körülírással, vagy kevésbé plasztikus szavak használatával lehet csak megközelíteni a tartalmukat.

Én általában svédről magyarra fordítok, de magyar-svéd műfordító hiányában nemrégen nekem jutott a feladat, hogy A vadnyúl bukfencet vet című regényemet magyarról svédre fordítsam. (Természetesen később egy anyanyelvi lektor is átnézte.) Nyelvemen volt, hogy "hálátlan feladatnak" nevezzem, ám utólag hálás lehetek, hiszen rengeteget tanultam belőle akkor is, ha vért izzadtam vele. Nemcsak az volt zavaró és zavarba ejtő, hogy saját könyvemet kellett lefordítani. A legnagyobb kihívást a svéd és a magyar nyelv egymástól teljesen eltérő logikája, struktúrája, és szóképzési mechanizmusa jelentette. Az köztudott, hogy a magyar nyelv egy úgy nevezett agglutináló nyelv, vagyis a szavak jelentése az eléjük és utánuk ragasztott toldalékokkal megváltoztatható.

Ennél a száraz ténynél azonban jóval többről, jóval mélyebben rejlő különbségekről van szó, ha a magyart például a svéddel hasonlítjuk össze. Míg a svéd nyelv sok más európai nyelvvel együtt fogalmi nyelv, a magyar alapvetően képi.

"A gyök a magyar szó atomja. A gyökök mind képek voltak, úgy tudom, csak egy csomó gyökről nem lehet már tudni, hogy milyen kép volt." – mondja Teresa Worowska, aki többek közt Krúdy, Kosztolányi és Márai könyveit fordította lengyelre, s munkásságát Balassi műfordítói nagydíjjal jutalmazták.

Szerinte döbbenetes élmény ez a képiség a más nyelvből érkezőnek aki felfedezi ezeket a képeket, "amelyeket a magyarok naponta elmondanak, de nem látnak mögéjük. Egyszerre van a beszédnek fogalmi íve és egy képsorozat, amely kíséri."

A bevezetőben felsorolt szavak közül emeljük ki például az “odaóvakodik”, és a “bebarangol” szavakat. Elképesztő sűrítmény a tartalmuk, hogy mi minden van bennük a mozgásról, a cselekvés mozgatórugóiról és céljáról, az érzelmi töltésről, és a tér-illetve időbeli viszonyokról, távlatokról. Mindez teljes mértékben hiányzik a csupán fogalmi gondolkodású nyelvekből.

Szintén Worowska jegyzi meg, hogy mennyire árulkodó például a “képtelen, illetve az abból képzett “képtelenség” szó. Ha valamit megmagyarázhatatlannak, hihetetlennek, kizártnak tartunk, az képtelenség, vagyis elképzelhetetlen. Itt jegyzem meg, hogy például a szavakat is képezzük, ha új szót akarunk létrehozni. “A magyar nyelvben szinte végtelenek a szóképzés és a valóságmegnevezés lehetőségei.” – állapítja meg Worowska.

Ez a képiségre épülő logika olyan árnyaltan, és szokatlan összefüggéseket feltárva tükrözi és struktúrálja a körülöttünk lévő világot, hogy méltán bámultba ejti azt, aki a magyar nyelvvel közelebbről megismerkedik.

Giuseppe Mezzofanti bíboros, aki 58 nyelven beszélt, és 1832-től a Magyar Tudományos Akadémia kültagja volt, többek közt a magyar nyelv konstruktív képessége miatt a görög és a latin nyelv mellett a magyart helyezi az összes többi nyelv fölé.

Hadd említsem még meg George Bernard Shawt, aki így nyilatkozott nyelvünkről: “Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé  vált: ha magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.”

Nyilvánvalóan jólesnek a dicsérő szavak, ám azt mi, magyarok érezzük a bőrünkön, hogy mivel nyelvünket olyan kevesen beszélik, a világirodalom számottevő művei közé nehéz magyar nyelven író alkotónak betörni. Hiába világszínvonalú például Pilinszky költészete, nem könnyű sem őt, sem más magyar szerzőt például a svéd olvasóval megismertetni. A svéd olvasó főleg svéd szerzőkre kíváncsi, fordítások pedig főképp csak az angolszász irodalomból születnek.

Egy fiatal svéd költőre, Elise Ingvarssonra, aki főleg az angol Ted Hughes versfordításain keresztül ismerkedett meg Pilinszkyvel, elementáris erővel hatott Pilinszky költészete. Az ő kezdeményezésére kezdtük verseit svédre átültetni. Tudjuk, hogy a magyar nyelv kihívásai miatt nagy fába vágtuk fejszénket. Tomas Tranströmer Nobel-díjas svéd költő és Thinsz Géza példája lebeg előttünk. Ők Pilinszky verseiből tízet fordítottak svédre. Tranströmer azonban minden esetben, így Pilinszky esetében is, kerülte a “fordítás” szót. Mivel tisztában  volt a nyelvek különbözőségével, lehetőségeivel és korlátaival, mindig csak tolmácsolásról beszélt.

Voltak azért kitűnő magyar-svéd műfordítók, akik sajnos vagy már nincsenek az élők sorában, vagy nem aktívak. A “nagy öregek” közül kiemelnémRosenberg Ervin, Ortman Mária és Márky Ildikó nevét, akik főleg regényeket fordítottak, többek közt Kosztolányit és Esterházyt. A versfordítás mindig ingoványosabb terület. Ove Berglund, svéd orvos és műfordító azonban meglepően jó ösztönnel tájékozódik ezen a nehéz terepen. A fordítás mellett magánerőből még egy kiadót is létrehozott (Brända Böcker), mely szinte kizárólag magyar szerzők kiadását tűzte zászlajára. Munkásságáért a Budavári önkormányzat Tóth Árpád Műfordítói Díjjal jutalmazta 2012-ben.

Ove Berglundot először a magyar nyelv ritmusa, dallama, zeneisége ragadta meg, aztán egyre jobban beleszeretett nyelvünkbe. Gyakorlatilag a magyar nyelv indította el végül a műfordítói pályán. Fordított Babitsot, Kosztolányit, József Attilát, és Kányádi Sándort, de a kortárs magyar líra sem kerülte el a figyelmét. Kiváló munkát végzett, de néhol érződik az a hátrány, hogy ő maga nem tud magyarul, így néha elég különböző minőségű nyersfordításokra kell támaszkodnia. Egyes fordításai azonban kifejezetten sziporkázóak. Weöres Sándor tolmácsolását, illetve Kányádi verseit olvasva például sokszor szinte el is feledkezem róla, hogy nem magyarul olvasom a verseket.

Ove Berglund így vélekedik nyelvünkről: “Ma már, hogy fogalmam van a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.”

Worowska szerint Magyarországon az emberek zöme nincs tisztában legértékesebb kincsével, az anyanyelvével.

Mindenestre azt leszögezhetjük, hogy a magyar nyelv képiségre épülő rendhagyó logikája olyan lehetőségeket rejt és olyan következményekkel jár, amelyekre nem is gondolunk. A lehetőségekről, ugyanakkor az ebből fakadó fordítási nehézségekről már beszéltünk. Érdemes lenne azonban azt is alaposan megvizsgálni, hogy egy olyan nyelv, amely a többi nyelvtől eltérő logikán alapszik, miként hat vissza az agyműködésre, gondolkodásunkra és cselekedeteinkre.

Mert valami módon nyilvánvalóan visszahat, különben nem keringene annyi megmosolyogtató anekdota a magyarokról, melyek közül végül csak a Teller Edével és Szilárd Leóval szoros munkatársi kapcsolatban álló Enrico Fermi, olasz atomfizikusról szóló adomát idézem fel. Egyszer, mikor megkérdezték tőle, hogy hisz-e az űrlakókban, azt felelte: “Már itt vannak. Magyaroknak nevezik őket.”