Már hét éve tartott Koreában a japán gyarmati uralom, amikor 1917-ben Yun Dongju koreai kisebbségiként napvilágot látott az akkori Mandzsúria egy kis falujában. A mai Kína északkeleti részén található térségre jellemző volt, hogy oda tömörültek a függetlenségi mozgalom tagjai, s ott folytattak ellenállási tevékenységet az elnyomó japánokkal szemben. Anyai nagybátyja révén, aki a helyi függetlenségi mozgalom egyik vezetője volt, Yun Dongju már korán megismerkedett a szabadság gondolatával. Mindemellett keresztény neveltetésben is részesült, amihez tudni kell, hogy az ellenállás másik fő mozgatórugója a modernizációt elősegítő kereszténység volt. A tizenkilencedik század végi bibliafordítások hozzájárultak a koreai nyelv megújításához, a misszionáriusok által alapított kórházak és iskolák megreformálták az egészségügyet és az oktatást, míg az egyenlőséget hirdető tanok hamar hívőkre találtak a hierarchikus berendezkedésű konfuciánus társadalom tagjai között. A modern, nyugati eszméket hirdető kereszténység tehát fontos szerepet töltött be Yun Dongju életében, első versei is egy katolikus folyóiratban jelentek meg 1936-ban. Élete során mindvégig írt vallásos témájú verseket, hol a jobb jövő reményét, hol reménytelenségét és a vallásba vetett hitének megingását kifejezve.

Yun Dongju verseiben a nyílt szembenállás helyett az elnyomott egyén szenvedésein át mutatja be a gyarmati valóságot: a kultúra, a nyelv és az identitás elvesztését. Egyetemi tanulmányait Szöulban kezdte, és Tokióban, majd Kiotóban folytatta. A Japánban való tanulás ugyanis lehetőséget adott arra, hogy a fiatal értelmiségiek megismerkedjenek a nyugati filozófiákkal, és japán nyelven hozzáférhessenek a nyugati irodalom fontos könyveihez. Ahhoz azonban, hogy Yun Dongju Japánba mehessen tanulni, az 1939-ben bevezetett törvény értelmében japán nevet kellett felvennie. Az ebből adódó bűntudatot és az idegen országban való tanulás élményét örökíti meg az Egy könnyen írt vers című híres alkotása.

Ahogyan Japán egyre közelebb került a második világháborúba való belépéshez, úgy fokozódtak a korlátozások, amelyek súlyosan érintették az újonnan kialakult modern koreai irodalmat is. 1940-ben ugyanis bezáratták a koreai lapokat, és megszüntették a könyvkiadást koreai nyelven. 1943-tól az iskolákban már csak japán nyelven lehetett beszélni és tanulni. Ezek az intézkedések vezettek ahhoz, hogy bár közel 100 verset írt Yun Dongju, életében nem került kiadásra verseskötete, csak halála után 1948-ban Az ég, a szél, a csillagok és a vers címmel. A kötet eredeti címe egy prózaverse után Kórház lett volna, egy „hely” a gyógyulásra a kor beteg emberei számára. A betegség mellett gyakran visszatérő elem Yun Dongju verseiben a mártírhalált halt messiás és a költői küldetéstudat összekapcsolása. Azt is mondhatnánk, hogy verseiben ezzel megjósolta a saját halálát. 1943-ban a japán hatóságok unokatestvérével együtt letartóztatták japánellenes tevékenységért. 12 hónapig tartották őrizetben bírósági ítélet nélkül, majd utána két év börtönre ítélték. 1945 február 16-án halt meg tisztázatlan körülmények között a kyushui Fukuoka börtönben.

Yun Dongju máig az egyik legnépszerűbb és legkedveltebb költő Koreában, aki tragikus halálával mártírként áll a nemzeti ellenállás élén a japán gyarmati uralommal szemben. Műveiben folytonos önvizsgálatnak veti alá magát, és költői küldetéstudata újra és újra a kitartás és az önfegyelem útját választja. Költészetével az erkölcsi tisztaságot próbálta képviselni egy erkölcstelen, embert próbáló időszakban, ahol összemosódtak a határok az otthon és a külföld, a gyarmatosító és a gyarmatosított között, ahol nehéz volt szétválasztani a sajátot az idegentől, és még nehezebb volt koreaiként gondolkodni és koreaiként megszólalni. Yun Dongju mégis koreaiként, koreaiul szólalt meg verseiben, amelyektől azt remélte, hogy vigaszt nyújthatnak szenvedő embertársainak. Így emelkedett a koreai nemzeti költők sorába, ahol azóta is kiemelkedő helyet foglal el. Versgyűjteménye az 1970-es évekig a legtöbbet eladott könyvek között szerepelt, és azóta is állandó helye van az eladási listákon. Verseit széles körben tanítják az alsó és felső középiskolákban. Országszerte, és a határokon túl is számos megemlékezést rendeznek róla kiállítások, előadások és konferenciák keretein belül. Észak-Koreában viszonylag későn kezdtek el vele foglalkozni, csak az 1990-es éveket követően indultak tudományos diskurzusok a költészetét illetően. Bár kritizálják a verseiben megjelenő magányt és pátoszt, nagyra tartják mint mártírhalált halt japánellenes költőt. Japánban versei egyetemes szeretetet hirdető üzenetének köszönheti a népszerűségét, míg Kínában a kisebbséget képviselő ellenálló költőként jelentős. Népszerűségéhez hozzájárult az is, hogy 2011-ben a Szöul Művészeti Társaság színpadra vitte az életéről szóló színházi előadást, 2016-ban pedig fekete-fehér film készült Dongdzsu: Egy költő portréja címmel.

Yun Dongju folyamatos belső harca önmagával, összetűzései a világgal és folytonos válaszkeresése az élet kérdéseire megmaradtak lenyomatként a verseiben. Ez teszi Yun Dongju költészetét ma is aktuálissá és nagyon emberivé.

Időtlen költészet ez, amely az én problémájáról beszél, aki viszont nem tud beszélni az őt átható és őrá ható valóságról. A kifejezés lehetetlensége és az állandó késztetés, hogy mégis beszéljen, alkotják költészetének paradoxitását. Ez a paradoxitás azonban nem lehúzó súlyként nehezedik a művészetére, inkább sajátosabbá teszi kifejezésmódját, és olvasóként úgy érezhetjük, hogy Yun Dongju helyettünk beszél az elmondhatatlanról, s verseiben saját, önmagunkkal és a világgal szemben érzett bizonytalanságunk oldódik fel.