Eurovíziós vetélkedés a könyvért, nyomozás Walter Benjamin talán legtöbbet idézett műve körül és Óe Kenzaburó 10 nap múltán közzétett halálhíre heti összeállításunkban.
Az 1749 olvasói előtt aligha lehet ismeretlen az a tény, hogy orgánumunk elkötelezetten ápolja Walter Benjamin intellektuális kultuszát. Benjamin-szövegek és az azokat kísérő lucidus Zsellér Anna-kommentárok és -esszék mellett egy sor más cikkünkben fellelhető e stílusművésznek is oly nagyszerű gondolkodó neve, érdemi említése. Sok egyéb mellett ilyesformán e rovatban is szóba került már Walter Benjamin: kiválólag akkor is, amikor az év elején futólag hírt adhattam Aurélien Bellanger Le vingtième siècle című regényének megjelenéséről. Abban a kalandos történetben három Benjamin-kutató nyomoz a nagy esszéista utolsó kézirata után, miközben az entellektüel nevét viselő szélsőbalos terrorcsoport is szerephez jut a műben. Csakhogy az eme regénykönyv lapjain kézirat-töredékek labirintusában bolyongó filológusok a valóságban is éppily nehéz és olykor krimibe illő nyomozói feladatokkal próbálnak megbirkózni, amint erre nemrég a Le Monde cikke újfent ráirányította a figyelmet. A történelem fogalmáról című Walter Benjamin-klasszikus hat verziója a témája ugyanis ennek az írásnak, amely Ádám Péter jóvoltából jutott el hozzám. Ez az a mű, amelynek valójában már címe is több van, s amelynek kilencedik tézisében Benjamin nevezetes módon az olvasói elé idézi a történelem angyalát, Paul Klee – általa birtokolt – Angelus Novusában felismerve a jelképes alakot: „Arcát a múlt felé fordítja. Ahol mi események láncolatát látjuk, ott ő egyetlen katasztrófát lát, mely szüntelenül romot romra halmoz és mindet a lába elé sodorja. Időzne még, hogy föltámassza a holtakat és összeillessze, ami széttörött. De vihar kél a Paradicsom felől, belekap az angyal szárnyaiba, és olyan erővel, hogy nem tudja többé összezárni őket. E vihar feltartóztathatatlanul űzi a jövő felé, amelynek hátat fordít, miközben az égig nő előtte a romhalmaz. Ezt a vihart nevezzük haladásnak.” (Bence György fordítása)
A Le Monde cikke most a Klincksieck kiadó kritikai igényű Benjamin-sorozatának vonatkozó friss kötete (Walter Benjamin: Sur le concept d'histoire Œuvres et Inédits 19) kapcsán röviden áttekinti e legendás – és kanonizált utolsó mű meglepően nagyszámú talányait. Hiszen az 1942-ben, két évvel a szerző öngyilkosságát követően Los Angelesben Max Horkheimerék által megjelentetett szöveg alapjául szolgáló gépirat mellett még autentikus változatok és töredékek sora létezik. Ezek megőrzésében, továbbításában és közzétételében pedig Hannah Arendt-nek meg a szintén barát-és-filozófus Georges Bataille-nak, Adornónak és az olasz Giorgio Agambennek, de Benjamin húgának és Bataille özvegyének is fontos szerep jutott. A Gérard Raulet által gondozott szövegkiadás most úgy helyezi egymás értelmezői közelségébe e variánsokat, fragmentumokat és vázlatokat, hogy az egészen kivételes rálátást kínál az alkotás folyamatára, nyitottságában csak még vonzóbbnak mutatva Walter Benjamin művét – és intellektuális habitusát.
*
E rovatban szinte magától értetődőnek hatnak a már-már a Lautréamont-féle meghatározás (tudják: esernyő, varrógép, boncasztal…) jegyében, egészen bizarr módon egymás mellé kerülő hírek, ám az, hogy ezúttal Walter Benjamintól az Eurovíziós Dalversenyre térek át, alkalmasint még így is új szintet képvisel. A sokak által rajongott, mások által viszont éppily következetesen megmosolygott rendezvény mindazonáltal okkal nyer most említést, hiszen idén az Eurovíziós Dalversenyhez figyelemreméltó könyves esemény társul majd. Ahogyan arról a Guardian cikke hírt adott, a májusban Nagy-Britanniában megrendezendő slágerkompetícióval összeköttetést keresve és találva, a Hay Festival megvalósítja a Eurovision Book Contest elnevezésű projektjét. A blikkfangosan az elme Woodstockja gyanánt is emlegetett londoni irodalmi fesztivál így most felkínálja az ez évi dalversenyben érintett 37 ország olvasóinak a lehetőséget, hogy nevezzék be kedvenc szépirodalmi könyvüket egészen újakat vagy rég dédelgetett favoritokat – de azért az 1956 óta megjelentetettek közül, hiszen akkor indult útjára a dalversenyes nagy testvér. Mely tévés megaprodukció egyik főilletékese, Martin Österdahl azzal indokolta a (jelképes) társulást, hogy a dalversenynek „mindig is a történetmesélés meg az európai és azon túli tehetségek bemutatása állt a középpontjában”. A megértést, az empátiát és persze az irodalmat propagáló kezdeményezésre és egyáltalán: a Hay Festivalra júniusban még okvetlenül visszatérünk!
*
Végezetül a szomorú hír, amely e cikk megírása közben érkezett: 88 esztendős korában elhunyt a Nobel-díjas Óe Kenzaburó. Nem most, hanem még március 3-án, ám az erről szóló bejelentést csak hétfőn, már a szűk családi körben megtartott temetést követően hozták nyilvánosságra. A japán író és békeaktivista, aki a nukleáris fegyverek leszerelése mellett – a fukusimai katasztrófa óta – az atomerőművek bezárásáért is tettleg küzdött, már az 1994-es irodalmi Nobel-díj odaítélése előtt hazája egyik legismertebb és legelismertebb alkotója volt, aki azonban váltig bírálta és támadta Japán múltjának bűneit és az ezeket eltagadó, bagatellizáló jelenkori gyakorlatot. Műveit mintegy 30 nyelvre fordították le világszerte, így magyarul is olvasható néhány írása (pár novella, egy regényrészlet és a másfél évszázadot átfogó nagyszerű családregény, a Futball-lázadás) az ősi szamurájcsaládból származó szerzőnek, akit egy interjúbeli önvallomás szerint gyermekkorában magyar népmesékkel is altattak.
