Robert Frost: Tűz és jég (fordította Weöres Sándor) 

Robert Frost költészete nem csak Quentin Tarantinót ejtette rabul, hanem George R. R. Martint is, akire állítólag olyan nagy hatást gyakorolt az 1874-ben született amerikai költő kilencsoros verse, hogy saját, egyelőre sajnos befejezetlen regényciklusának címét is részben tőle kölcsönözte. Robert Frost élete bővelkedik szakmai sikerekben és családi tragédiákban, több gyermeke is tragikus körülmények között hunyt el, miközben a mai napig ő az egyetlen költő, aki négyszer kapott Pulitzer-díjat, arról nem is beszélve, hogy 31 alkalommal jelölték irodalmi Nobel-díjra. Meglehetősen későn indult, már majdnem negyvenéves volt, amikor első verseskötete 1913-ban megjelent, majd ahogy teltek az évek, egyre nagyobb népszerűségre tett szert, 1961-ben például Kennedy elnök beiktatásán is elszavalta egy versét. “Frostot egész életében bűntudat gyötri, amiért a farmerkedés helyett inkább versírással foglalkozik”, írja róla Bollobás Enikő Az amerikai irodalom történetében, Tűz és jég című talányos versében pedig bravúros formában, meglehetősen sokrétű, szimbolikus módon jeleníti meg bolygónk végzetét: “Mondják: a világ vége tűz. / Más mondja: jég. / Mert a vágy forrósága űz, / azt vallom én is: vége tűz.” Robert Frost 88 éves korában 1963-ban hunyt el prosztatarákban, halála előtt nem sokkal vehette át az amerikai költőknek adható legnagyobb elismerést, a Bollingen-díjat. Sírkövén az alábbi verssora olvasható: “Szerelmes civódásom volt a világgal.”

Adonisz: A föld (fordította Varga Mátyás) 

A szíriai Adonisz eredetileg Ali Ahmad Szaid Aszbar néven látta meg a napvilágot 1930-ban, és 1947-ben vette fel Adonisz, a libanoni meghaló-feltámadó isten nevét. Az arab irodalom legnagyobb élő költőjét évek óta az irodalmi Nobel-díj egyik nagy esélyesének tartják, akinek műfordítói munkássága is úttörő jelentőségű, hiszen ő fordította arabra többek között Saint-John Perse és Yves Bonnefoy verseit, illetve Ovidius Átváltozások című művét. A föld című rövid verse három felejthetetlen költői kérdésben csúcsosodik ki: “Vajon tudta-e, hogy csak egy föld van / annak pedig méhe és száraz emlői, / s nem ismeri a megtagadás rítusát? // Biztos-e szemed abban, hogy / te magad vagy a föld?” Adonisz 1985 óta Párizsban él, 2014-ben pedig elnyerte a Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat, ennek apropóján jelent meg magyarul első verseskötete Tükör Orfeusznak címmel.

Amy Clampitt: Földrészsodródás (fordította Tandori Dezső) 

Az 1920-ban született Amy Clampitt angol irodalmat tanult a Grinnell College diákjaként, ezt követően titkárnőként, könyvtárosként és szabadúszó szerkesztőként dolgozott hosszú évtizedekig Amerikában, és csak a negyvenes éveiben tért vissza a költészethez. Első verse viszont csak két évtizeddel később, 1978-ban jelent meg a New Yorker magazinban, első teljes hosszúságú verseskötetét pedig 63 éves korában adták ki 1983-ban. Az amerikai költőnő Földrészsodródás című verse egyetlen hosszan kitartott mondat, amelyben plasztikus módon jeleníti meg azt a tektonikus folyamatot, ahogyan “az eső megalkotja az elárasztás földrészét”, majd “széthull, levél lesodródó levélre, s támad egy bukott földrész.” Tömör és szuggesztív erejű költeményében szemtanúi lehetünk annak, hogy “a teljesség zubogása szétszedi, ami egy volt”, és miként “alakul a térképe-nincs földrész talapzatvidéke”, miközben “a benső sodródás visz, visz sötétből sötétbe, szakadékból szakadékba.” Amy Clampitt a nyolcvanas-kilencvenes években Guggenheim- és MacArthur-ösztöndíjat kapott, és 1994-ben hunyt el rákban 74 éves korában. Magyarul csak egyetlen karcsú verseskötete jelent meg 1990-ben az Európa Könyvkiadó gondozásában, melynek fülszövegében ezt olvashatjuk róla: “A szépségkeresés, a világ értékeinek birtokbavétele földrajzi és szellemi utazások során történik meg: Clampitt ihlete szinte állandóan úton van. Sokáig érlelt, visszatartott, későn kibontakozó lírája jelentősen módosította, újrarajzolta az amerikai költészet térképét.”

Pierre Emmanuel: A Föld szavai (fordította Rónay György)

Pierre Emmanuel eredetileg Noël Mathieu néven látta meg a napvilágot 1916-ban. A hazai olvasókkal Pilinszky János ismertette meg, aki a hatvanas évektől kezdve fontos cikkeket írt róla az Új Emberben, emellett az Utószó című versét is neki ajánlotta. Pierre Emmanuel számos alkalommal járt Magyarországon az ötvenes-hatvanas évek folyamán, és rengeteg magyar költőt fordított franciára, többek között neki köszönhetjük az Apokrif francia fordítását is. “Na aztán megemlítem Pierre Emmanuelt, világnév, tudjuk. Többek között a PEN Klubnak is nemzetközi főtitkára volt hosszan, ő megint teljesen más egyéniség. Úgy képzeld el, mint egy francia arisztokratát, a De Gaulle fajtájából. Magas, elegáns, diplomata modorú. Ceremóniás”, nyilatkozta róla Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky pedig így fogalmazta meg a róla szerzett benyomásait: “Pierre Emmanuel bonyolultabb képlet. Emmanuel nagyon közéleti jelenség. Napjainkig ő volt a nemzetközi PEN elnöke, ő a legfiatalabb francia akadémikus, gyakorlatilag ő Malraux utóda. Hihetetlen intelligencia.” A Föld szavai című emlékezetes versében a Föld és nyelv kapcsolatának szorosan összefonódó rétegeit villantja fel bensőséges módon, miközben az egész verset titokzatos szépség lengi körül: “Ilyenek voltak a föld szavai: nyelv-gyümölcsöskert, mindenkinek. (...) Nyelv-gyümölcsös, mindenkinek, mindenkinek csodálatos halászat, / S ha az osztozás órája eljön, mindenki kap egy csillagot. (...) A gyümölcsös mindenki előtt nyitva áll s a kerteknek nincsenek falaik. (...) A föld szavai mind egyformák, de zamatuk számlálhatatlan. / Vannak, kik közösen eszik, s van, aki egyedül. / De mindnyájan egyazon mozdulattal, s a táplálék, mihelyt magukhoz vették, / Átváltozik azzá az egyetlen, lassú dologgá, a személyes névvé, mely egyre nő.”

Gary Snyder: Ima a nagy családokért (fordította Villányi G. András) 

Az 1930-ban született Gary Snyder a 20. századi amerikai irodalom sokrétű alkotója, akit a legtöbben költőként ismernek, de emellett kiváló esszéista, előadó és környezetvédelmi aktivista is. “Gary Snyder - a nyugati parti anarchista mozgalmak hatására - az ötvenes-hatvanas években az ökológia és a természeti kisközösségek ügyét felvállalva bírálja a természetet kizsákmányoló, semmilyen féket vagy korlátot nem ismerő gazdasági növekedést, a kielégíthetetlen vásárlási vágyat szító konzumerizmust, a tömegtermelést és a tömegkultúrát”, világít rá írói munkásságának erre a fontos rétegére Bollobás Enikő, ennek tükrében nem is olyan meglepő, hogy a mélyökológia nevű filozófiai irányzat koszorús költőjének is nevezik. Mélyen spirituális költészetére óriási hatást gyakorolt a buddhizmus és az indián rezervátumokban végzett folklórkutatásai, mindezek pedig tetten érhetőek a 90 éves költő Ima a nagy családokért című, mondogatnivalóan gyönyörű költeményén is, amelynek alapjául egy mohawk ima szolgált: “Hála az Anyaföldnek: vitorlása napnak s éjnek - / és televényének: gazdag, különös és édes // add meg az elménknek. // Hála a Növénynek: a napnak fordult, fényalakító levélnek / és finom hajszálgyökerének, csendesen áll szelet / s esőt - táncuk a mag folyamában örvénylik - // add meg az elménknek.”

Dylan Thomas: Lenni tündöklő föld karjaiban (fordította Erdődi Gábor)

Az 1914-ben született Dylan Thomas a 20. század egyik leghíresebb walesi költője és írója, aki kirobbanó népszerűségét nem csak remekműveinek, hanem harsány és bohém személyiségének, illetve sziporkázó felolvasásainak is köszönhette. A második világháború idején egy dokumentumfilmes stábbal járta be a harctereket, ahonnan hazatérve egyre többet ivott és egyre kevesebbet írt, élete utolsó éveiben például mindössze hat verset vetett papírra. 1953-ban negyedik felolvasókörútján vett részt Amerikában, ám szervezete végül feladta a harcot a több napig tartó depressziós ivászat után, és New Yorkban kórházba került, ahol nem sokkal később 39 éves korában elhunyt. A Lenni tündöklő föld karjaiban című emelkedett versében megrázó módon ad hangot annak a földközeli békének, amelyet az elmúlás érzete fest sötétre: “Lenni tündöklő föld karjaiban / Áthatóan lehelni körös-körül / növények csobogó ajkaiba - / Oly vad átáradás ez, / ahogy ideged furakszik énbelém.” Dylan Thomasnak ez a verse is abban a kötetében jelent meg, amit csak jóval a halála után adtak ki hazájában A születő költő címmel, magyarul pedig a Jegyzetfüzet-versek című gyűjteményes kötetben kapott helyett.

Charles Dobzynski: “Finis Terrae” (fordította Somlyó György)

Az 1929-ben Varsóban született Charles Dobzynski szülei egyéves korában emigráltak Franciaországba, a második világháború idején pedig éppen csak hogy sikerült elmenekülnie a deportálás elől. Franciául írt, első fiatalkori verse 1944-ben jelent meg, öt évvel később pedig nem más, mint Paul Éluard mutatta be költeményeit saját folyóiratában, majd Louis Aragon is felfigyelt rá, aki meghívta, hogy szerkesztőként dolgozzon a lapjában. Charles Dobzynski a szépirodalmi munkássága mellett újságíróként és filmkritikusként is tevékenykedett. A latin címet viselő “Finis terrae” kozmikus-látomásos verse a föld végéről tudósít, amikor “az űr deleje rántja magához az élet vas-szemcséit”, majd “A napéjegyen héján áttörünk, s alászállunk a tömör ragyogásba.” Hihetetlen víziókban tobzódó tömör verse az űrbeli diaszpóra békét hozó képében csúcsosodik ki: “S mi e kétéltü árnyban / ázalagok nyüzsgése közt, a csillag- / tenyészeteken, napfoltok szitáló / fűrészporán, éjszakák hordalékán, / minden ragyogáson áthatolunk, / a porhanyó idő orkán-falán, / hogy végül eljussunk ama tetőre, / ahol a szív az űrhöz idomul.” Charles Dobzynski 2005-ben nyerte el a rangos Goncourt-díjat, és 2014-ben hunyt el.

Anne Sexton: A Föld fúriája (fordította Kodolányi Gyula)

Az 1928-ban született Anne Sexton a 20. századi amerikai költészet kiemelkedő, de tragikus sorsú alakja, aki egész életében bipoláris zavarban szenvedett. Eredetileg terápiás céllal kezdett el verseket írni pszichiátere biztatására az ötvenes évek közepén, miután a gyermekei születése után állandósult a depressziója, illetve 1954-ben öngyilkosságot kísérelt meg. Anne Sexton a vallomásos költészet mélyen őszinte és könyörtelenül feltárulkozó figurája, aki a legintimebb és legsúlyosabb témákat dolgozta fel verseiben. A Föld fúriája című látomásos költeménye lényegében egy számonkérő hangvételű, brutális apokaliptikus vízió, melynek első fele nem is lehetne hátborzongatóbb: “Eljön a tűz napja, a rigó / lángolva repül majd, mint kis rakéta, / a bogár meghorpad, mint óriás földgyalu, / és pirkadatkor a házak rögökké zsugorodnak, / a vizek olajjá lesznek és tűzárjuk / megvalósulás lesz és vég, vörös legyező.” A vers második felében aztán vallásos síkra érünk, de könyörület ott sem vár ránk, miközben a karosszékben üldögélő megszólítottat azzal szembesíti, hogy “kereshetsz új Istent, / míg a Föld a régi megváltó / üres markává zsugorodik.” Anne Sexton 1967-ben kapott Pulitzer-díjat, 1974-ben pedig önkezével vetett véget életének. Halálát szénmonoxid mérgezés okozta: október 4-én belebújt édesanyja régi szőrmekabátjába, levette az összes gyűrűjét, töltött magának egy pohár vodkát, bezárkózott a garázsba, és elindította gépkocsija motorját. Anne Sexton “népszerűségét annak köszönheti, hogy közérthetően ír arról, ami a hatvanas években amerikai nők millióit foglalkoztatja: a női élet konkrét helyzeteiről, átértékelt párkapcsolatokról és családi kötelékekről, a női szerepek és vágyak összehangolásának nehézségéről, a biológiailag, illetve társadalmilag és kulturálisan determinált hátrányokról, a szépség terhes társadalmi parancsáról”, írja róla Bollobás Enikő.

Giuseppe Conte: Anyag szülőanyánk (fordította Szénási Ferenc) 

Az 1945-ben született Guiseppe Conte a kortárs olasz költészet megkerülhetetlen alakja. 1968-ban szerzett diplomát a Milánói Egyetemen, versesköteteit pedig azóta többek között Montale- és Viareggio-díjjal jutalmazták. Egyik prózakötetéért elnyerte a Hemingway-díjat, de írt egy regényt Percy Bysshe Shelley 1822-es tragikus hajótörésének történetéről is, amiért Strega-díjra jelölték. Guiseppe Conte sokműfajú alkotó, hiszen a nevéhez több operalibrettó, színdarab, esszékötet és útikönyv fűződik, arról nem is beszélve, hogy két monumentális világirodalmi antológiát is összeállított Western Lyric Poetry és The Poetry of the World címmel. Önálló kötete sajnos nem jelent meg magyarul, de néhány verse azért hozzáférhető hazánkban, melyek közül kiemelkedik az Anyag szülőanyánk című költemény, amelyben bibliai magasságokba emelkedve mesél a földbe vetett teremtés extatikus öröméről: “Az anyag közös szülőanyánk, / a termőföld vagyunk, amelyből kipattintja / tavaszi nyilait a pipacs, / s amelyből kihajt a búza; / a vékony fűszál és a roppant cédruság / vagyunk, a banánfa levélkoronája; / az anyag szülőanyánk, az esőcseppek / vagyunk, melyek megtermékenyítik és megáldják / a folyók édesvizét, a tenger / sós habjait és árapályát, / a kő vagyunk, a szikla, / mely agávék és kaktuszok fölé mered, / s a sivatagi homok, melyet délibábok pírja / és pára színez vörösesre.”

Walt Whitman: Ének magamról 21. (fordította Gáspár Endre)

1855. július 4-én jelent meg az akkor 36 éves Walt Whitman Fűszálak című verseskötete, amelyet azóta is az amerikai irodalom történetének egyik legfontosabb eseményeként tartanak számon. A könyvet maga Whitman szedte és nyomtatta ki saját kiadásban, miután hét éven át dolgozott rajta, a kötet címlapján pedig nem is szerepel a saját neve, csak az azóta híressé vált lazán félrefordított kalapos portréja. Az ötvenkét számozott, cím nélküli versből álló szabadvers-folyam méltán híres darabja a huszonegyedik sorszámú vers, amelynél szebb ódát nem sokan írtak a Föld bolygóhoz: “Mosolyogj ó, szépséges, hűs leheletű föld! / Szunnyadó és elfolyó fák földje! / Elmúlt napnyugta földje - ködormú hegyek földje! / Kékséggel elegy telihold üveges özönének földje! / A folyam árját tarkázó fény és homály földje! / Kedvemért nagyobb és fényesebb világosszürke fellegek földje! / Messzire nyúlt könyökű föld - dús almavirágos föld! / Mosolyogj, mert szerelmesed jő.” Szerb Antal találóan fogalmazta meg Whitman költői hatásfokának lényegi erejét, amikor ezt írta róla A világirodalom történetében: “mindent ünnepel, ami ezen a világon van, és egy-két találó jelzővel rá tud mutatni minden jelenség nagyszerűségére, szeretetre és csodálatra méltó voltára, és az olvasót magával ragadja rajongásába