Japán kultúrhéroszi centenárium és a férfimagazin-lét keserve az Egyesült Államokban. A keddi hírrovatban ezúttal egy nagy változásokat hozó irodalmár emlékezete és egy még nagyobb változásokat ígérő újdonatúj lista jut egymás mellé.
Japán 2022-ben, közelebbről idén júliusban Mori Ōgai halálának századik évfordulójáról emlékezik meg, s ez jó alkalmat kínál számunkra, hogy ha mégoly kutyafuttában és vázlatosan is, de megismerkedjünk a szerteágazó tevékenységű literátorral,
akinek oly kitüntetett szerep jutott a modern japán irodalom megteremtésében és a világirodalomhoz kapcsolásában.
Orvosdinasztiába született 1862-ben, alig pár évvel a szigetország nyitását és modernizálását fölülről levezénylő Meidzsi-restauráció korának beköszönte előtt. Katonaorvosi képzésének ilyesformán már részévé vált az európai tanulmányút is, s így Ōgai (polgári nevén: Mori Rintarō) egyetemek sorát látogathatta a Japán számára mintaképül szolgáló vilmosi Német Császárságban. Lipcsében, Drezdában, Münchenben, majd főként Berlinben pedig nemcsak orvosi tudását gyarapította, de jócskán megtapasztalta a kultúraközi érintkezések magas félreértés-faktorát, a fordítási nehézségeket – és éppen nem utolsósorban fölfedezhette a klasszikus és modern európai, s azon belül is főleg a német irodalmat.
A hadsereg kötelékében utóbb egyre magasabb rangfokozatokat elnyerő Ōgai hazájában az irodalom és a kulturális nyilvánosság több más területén is kultúrhéroszi szerepet vállalt. Fordított Goethét, Andersent és seregnyi más szerzőt, orvosi folyóiratot indított, építészeti témájú és egyéb vitákat robbantott ki, s legfőként szépíróvá lett. Az imént említett félreértés-faktort, illetve
a kultúraközi fordítási nehézségek tartósságát jelzi, hogy irodalmi működését Európából nézvést a romantikus, a naturalista és a naturalizmus-ellenes jelzővel egyaránt szokás illetni.
Szintúgy árnyalható modernizátori elkötelezettségének jellemzése is, hiszen a nyugati civilizáció elemeinek felszínes, nem szerves átvételét konzervatív nacionalistaként következetesen bírálta. Írói életművét magyar nyelven csak vajmi töredékesen ismerhetjük meg, habár leghíresebb elbeszélése, A vadlúd (amelynek villanásnyi jelenlétű címszereplője hangsúlytalan sorsszerűséggel gátolja meg egy szerelem beteljesedését) éppenséggel Göncz Árpád remek fordításában olvasható.
A 160 éve született és 100 éve elhunyt polihisztor emlékezetének és idei ünneplésének központi helyszíne a Tokió Bunkyo kerületében található Mori Ōgai Emlékmúzeum, ahol idén az eddigieknél is átfogóbb kiállítással tisztelegnek az irodalmár-polihisztor előtt. De a centenáriumi tisztelgésekből nem meglepő módon a Mori Ōgai Memorial Centernek is otthont adó Berlin is kivette a részét: múlt csütörtökön, a Humboldt Egyetem szervezésében.
*
Miközben Japán hajdani nagy írójáról emlékezett meg, a nagymúltú amerikai férfimagazin, az Esquire újfent vette magának a bátorságot, hogy könyvlistát javalljon olvasóinak. Ilyesmit cselekedni az Egyesült Államokban mostanság kockázatos vállalkozás, s a Hearst-médiaóriás e lapjának már akadt is kellemetlensége ilyesmi miatt – még ha nem is akkora, mint az éves Sexiest Woman Alive szegmens nőket tárgyiasító hangvétele okán. 80 Books Every Man Should Read – ez volt már a 2015-ös lista címe is, ám e lajstrom elfogultságát és kiegyensúlyozatlanságát utóbb maga az orgánum is sietve elismerte. Nem is csoda, hiszen az kétségkívül a fehér férfiak listája volt: mindössze egyetlen női, illetve alig néhány afroamerikai, latino és ázsiai szerző szerepeltetésével. Ezt aztán 2016-ban gyors és látványos korrekció követte, így azt az új listát nemcsak kiegyensúlyozottabbá tették, de elővigyázatosságból még a felcímben is lényegi változtatást eszközöltek: 80 Books Every Person Should Read.
Az elmúlt évek vonatkozó csatározásainak ismeretében nem meglepő, hogy 2016-ot követően az Esquire inkább hanyagolta a listázást, s talán azt a fejleményt sem nehéz tágabb összefüggésekbe helyezni, hogy idén nyárra viszont már újra kihozták a 80 tételből álló lajstromot, méghozzá a korábbi cím alatt. A New York-i szerkesztőség által összeállított lista igazi vegyesfelvágott, csupa olyan könyvvel, amely – úgymond – kihívást jelent, megváltoztatja és mindenekfelett szórakoztatja olvasóját. Nos, a nevek és címek egymásmellettisége okvetlenül szórakoztató – és meghökkentő,
elvégre vajmi ritkán kerül egymás közelébe Tolsztoj és a kosaras Kobe Bryant neve, s éppígy Emily Dickinson, a le Carré-, Fleming- és King-regények meg a baseball- és futball-kötetek pikáns szomszédságán is elámulhatunk.
A lista mintha a lap tradicionális fehér férfiközönségének vélelmezett ízlését próbálná összebékíteni, vagy legalább összevegyíteni egy tágasabb és kevésbé maszkulin (egyszersmind kevésbé fehér) könyves világgal, s ez a kísérlet jószerint kész felhívás a kritikára és a szétcincálásra. Mondjuk, az olyasforma generális bírálatra, amely alapjaiban kérdőjelezi meg „a férfiaknak” és „a nőknek” összeállított olvasmánylisták értelmét – no meg eleve a listákat, úgy egyáltalán.
