,,Magamról írok, / mert bárki vagyok” (Interjú Ana Pérez Cañamaresszel)
Fotó: literaturbia.com
,,Magamról írok, / mert bárki vagyok” (Interjú Ana Pérez Cañamaresszel)

Folytatódnak miniinterjúink a spanyol héten: a délelőtt megismert spanyol költőnőt, Ana Pérez Cañamarest Gáspár Sára kérdezi.

1749: Néha nehéz meghatározni, ki beszél a verseidben: honnan jön a hang, és hol van épp. Mintha messziről szólalna meg, de ugyanakkor furcsán ismerősnek hat. Van ebben bármi tudatosság? Milyen karakterek szólalnak meg leggyakrabban a verseidben?

Ana Pérez Cañamares: Nagyon tetszik, hogy így látod a költészetemet. Két sorral válaszolnék, amit poétika-politikának neveztem el: „Magamról írok/mert bárki vagyok”. A verseimben igyekszem olyan hangot találni, mely megmarad személyesnek, de a kollektív tudat részeként szólal meg. Azt szoktam mondani, hogy a verseimben bölcsebb vagyok, mint az életem többi területén, mert rajtuk keresztül emlékszem arra, amit olvastam, hallottam és tanultam, egyszóval mások örökségére. De igyekszem úgy írni, hogy az természetesen fakadjon belőlem, mert bár egyre kevésbé dolgozom önéletrajzi inspirációból (személyes és családi történetekkel), minden, amiről írok, nagyon közelről érint: a rögeszméimre, aggodalmaimra, kételyeimre és megbizonyosodásaimra reagál. Egyre lényegretörőbb vagyok, talán ezért hangzik egyszerre ismerősnek és távolinak is a hangom. Remélhetőleg ez a távolság inkább a mélység, mint a messzeség miatt van.

1749: Kik segítettek leginkább saját költői nyelved megtalálásában?

APC: Azok a költők, akik a legnagyobb hatással voltak rám, és akik újra és újra elkápráztatnak, elsősorban északi szerzők – például Harry Martinson és Tomas Tranströmer –, de a lengyelek – Wislawa Szymborskaval az élen – és az észak-amerikaiak – Sharon Olds, Mary Oliver, Louise Glück, Jane Kenyon, Denise Levertov, Robinson Jeffers – is nagy benyomást tettek rám. Hazámban is sokakra felnézek: Blas de Otero, Angela Figuera-Aymerich, León Felipe és persze több kortársam is hozzájárult ahhoz, hogy megtaláljam a hangomat. Ami pedig a világlátásomat illeti, rengeteget köszönhetek édesanyámnak, aki haláláig megőrizte kíváncsiságát, gyengédségét és empátiáját, annak ellenére is, milyen frusztrációkkal járt a női lét az ő korában egy diktatúrában.

1749: Rengeteget írsz, verseket és novellákat egyaránt, különböző helyzetekre reflektálva a születéstől a halálig. Könnyen találsz új témákat? Mi foglalkoztat éppen?

APC: Nagyon sokat írok, ugye? És mégis, mindig azt mondom magamnak, hogy több időt kellene ráfordítanom, gyorsabban kellene haladnom. Amikor befejezek egy könyvet, mindig azt gondolom, hogy sokáig fog tartani egy másik megírása, mert kifogytam az energiából és az ötletekből, de végül mindig sikerül megcáfolnom magam, mert mindig sok, nagyon különböző téma megszállottja vagyok. Azt hiszem, a folytonos rácsodálkozás édesanyámtól örökölt képessége miatt tud ennyi minden megmozgatni. Nem bízom azokban a kérdésekben és megoldásokban, amelyeket mások kínálnak nekem: magamnak kell felderítenem őket. Én csak írás közben találom meg, pontosan milyen kérdéseket kell feltenni, és csak kevés, de szerencsés esetben találok rájuk választ.

Most teljesült két álmom: örökbe fogadtam egy kutyát és vidékre költöztem. Erről írok, azokról a találkozásokról és döntésekről, amelyek miatt érdemes élni, miközben rámutatok arra, hogy ez a világ mennyire megnehezíti számunkra az egyszerű, harmonikus, következetes és teljes életet. Minden, ami jó, szép, törékeny, gyengéd, veszélyben van.

Névjegy
Ana Pérez Cañamares (1968)

Spanyol költő, író. A kortárs spanyol női líra egyik legfontosabb hangja: mindig személyes, sokszor humorral oldott verseinek fontos színtere a család, gyakori témája pedig a hervasztó mindennapok túlélése, a nő helye a társadalomban, az anyaság, vagy épp a veszteségek megélése. Magyarul néhány egyperces novellája olvasható a Magyar Naplóban.

A cikk szerzőjéről
Gáspár Sára (1999)

A MOME hallgatója, a Késelés Késsel állandó kritikusa, prózaírással foglalkozik.