Az Al-Arabi kiadó az egyik meghatározó alakja az egyiptomi kortárs könyvkiadásnak, a világ bármelyik könyvvásárán összefuthatunk a könyveikkel. Jelentős szerepet játszanak a közép-európai irodalom eljuttatásában az arab olvasóhoz, például ebben a hónapban jelent meg Forgách András Élő kötet nem marad című könyvének arab fordítása. A Közel-Keleti irodalomfogyasztási szokásokról, a kiadói szabadságról Sherif Bakr-t, az Al Arabi kiadó igazgatóját kérdezte Jászberényi Sándor.
1749: Az arab könyvpiac óriási - és nincs nagyon nyelvi akadály.
S.B.: Ez igaz. A piac azonban elképesztő ütemben változik. Érdemes megjegyezni, hogy leginkább az új nemzedékek hajtják. Új generációs olvasók olvasnak, fiatalabbak, ha összehasonlítjuk a világ többi részével.
Ez azért érdekes, mert Egyiptom, de az egész arab világ is fiatal, ha társadalmat nézzük. Az arab könyveknek szükségszerűbben fiatalabbak az olvasói, mint mondjuk az európaiaknak.
Egyiptomban, de nagyjából az egész Közel-Keleten a lakosság hatvan százaléka ötven alatti, ők teszik ki a vásárlóink jelentős részét. Nem feltétlenül klasszikus arab irodalmat akarnak olvasni: hatalmas igény van a kortárs horrorra, a thrillerekre, megjelent a Sci-fi irodalom, de a Trónok harca után a történelmi kalandregény is reneszánszát éli.
1749: Az arab könyvkiadás nyelve a klasszikus arab. Emellett minden országnak megvan a saját dialektusa. Jelennek meg könyvek nyomtatásban egyiptomi dialektusban?
S.B.: Azt gondolom, hogy a legtöbb arab író a klasszikus arabot használja, mert ezt mindenki megérti. Nyilván egy-egy Egyiptomban játszódó könyvben feltűnik az egyiptomi helyi dialektus, amit mindenki megért – mégis azt látom, hogy nagyon ritkán fordul elő olyan szerző, aki nem a klasszikus arab nyelven szeretne megjelenni. Ennek az az egyszerű oka, hogy bár valószínűleg mondjuk a szíriai- iraki olvasó nagyjából érteni fogja, mit ír a szerző, rengeteget fog elvenni az olvasási élményből. Nyilván a kiadók is, és a szerzők is a teljes arab piacot célozzák a könyveikkel, ezért adunk ki klasszikus arabban.
1749: Milyen könyveket ad ki az Al-Arabi? Van a kiadóra kifejezetten jellemző műfaj?
S.B.: Negyvenöt éves kiadó vagyunk, szóval rengeteg mindent adtunk ki a '70-es évek óta. Igyekszünk sokszínűek lenni.
1749: Ha jól tudom, az édesapád kezdte el a könyvkiadást. Emiatt a börtönt is megjárta.
S.B.: Igen. Ha kiadóként dolgozol, előfordulnak bírósági perek, ilyen-olyan vádak. Igen, egyszer az apámat politikai okokból előállították – a portfóliónkban voltak olyan könyvek, melyek rezonáltak a szuezi válsággal.
Hogy az előző kérdésedre válaszoljak, most leginkább non-fictiont adunk ki, illetve olyan könyveket, melyek az új kihívásokra adnak válaszokat (tömegkommunikációval, információs társadalommal foglalkozó könyvek, politikai témák), de a portfóliónk felét fordítások teszik ki. Kortárs világirodalmat és non-fictiont publikálunk, az elmúlt évben 200 címünk jelent meg 55 országból és 13 nyelvből. Vannak nyelvek persze, amikhez egyszerűen nehezen találunk fordítót: ilyenkor az angol kiadást fordítjuk arabra.
1749: Forgách András könyvét is angolból fordítottátok?
S.B.: Igen. A magyarral komoly bajban voltunk. Ellentétben a csehekkel és a szlovákokkal, akik kifejezetten jelen vannak a Közel-Keleten, például van arab egyetem Prágában, de az itteni egyetemen is van tanszék, magyar fordítót bajos volt találni. Persze vannak, akik értenek magyarul, véleményeznek is egy adott könyvet, de ritka, hogy irodalmi fordítást tudjanak készíteni. Ezért döntöttem úgy, hogy az angol fordítást fogjuk alapul venni.
1749: Milyen szempontok alapján választasz ki egy külföldi könyvet a megjelenésre?
S.B.: Ezt a kérdést teszik fel a legtöbben nekem.
Az olvasók azt hiszik, hogy csak a fordítói jogokat vettük meg, és mindig megdöbbennek, amikor elmondom, hogy azért az nem úgy van, a legtöbb szerzőnkkel személyes, baráti kapcsolatban vagyunk, járt Kairóban nálunk vagy én voltam nála.
Nyilván minden nagyobb könyvvásáron ott vagyunk a világon, és ebben a szakmában egyértelműen olvasni kell, de azt hiszem, van egy ösztöne is az embernek, ami megsúgja neki, milyen címeket kell feltétlenül megvennie.
1749: Így választottad Forgách András könyvét is?
S.B.: Ebben fontos szerepet játszott, hogy nagyon kedves barátom a kiadója. Sárközy Bencével 2009 óta ismerjük egymást, és én nagyra tartom az ő értékítéletét. Folyamatosan egymásba botlottunk a világ különböző könyvfesztiváljain, és Andrással is találkoztam személyesen, amikor a könyvét promotálta a fesztiválokon. Nem volt kérdés, hogy engem érdekel az ő könyve, így Magyarországon leültünk és megállapodtunk.
Nagyon emberi történetként olvastam a könyvét – egy anyáról, akinek a saját gyerekeiről is jelentéseket kell írnia a kormányzatnak, hogy megvédje őket. Ez a könyv arról szól, hogy milyen brutális tud lenni egy kormányzat, és meddig hajlandó elmenni egy anya, hogy védje a családját. Ez a történet ezer szállal rezonál a Közel-Kelettel. Sajnos a COVID miatt a promóciós lehetőségeink erősen korlátozottak, de már be tudok számolni néhány igazán lelkes kritikáról Forgách könyvéről.
1749: Tagja vagy a Nemzetközi Könyvkiadók Szövetségének, és benne ülsz abban a bizottságban, mely a kiadói szabadságot figyeli a világban. 2019-ben egy egyiptomi kiadó nyerte el a bizottság díját, aki jelenleg is börtönben ül.
S.B.: Igen. A könyv egyébként Ashraf Marúánról, az "angyalról" szól, aki a jóm kippúri háború idején kémkedett az izraelieknek. Maga a karakter roppantul megosztó, Egyiptomban sokan nemzeti hősnek tekintik, és úgy gondolják, hogy kettős ügynök volt, szándékosan adott ki rossz információkat. Lotfit, aki kiadta a róla szóló könyvet, azonban nem azért ítélték el, mert Egyiptomban ilyet nem lehet kiadni, hanem mert van egy törvény, miszerint bármit, aminek köze van az egyiptomi hírszerzéshez illetve a titkosszolgálatokhoz, előzetesen egyeztetned kell a megjelenését a belbiztonsági szolgálattal. Szerencsétlen nem tudott erről a törvényről, de szerintem az egyiptomi szakma sem. Most azon dolgozunk, hogy elnöki kegyelmet kérjünk neki, hogy hazamehessen a családjához. Ez egy régi törvény, azon is lobbizunk, hogy megváltoztassák és ne börtönnel járjon, hanem mondjuk pénzbírsággal. Mindemellett, ha egyiptomi kiadó vagy, az egyiptomi kiadók szövetségének a tagja, tiszteletben kell tartanod a törvényeket.
1749: Kompromisszumot kell hoznod?
S.B.: Igen. De nem csak itt Egyiptomban, hanem a világon bárhol. Németországból ugyanúgy kapunk jelentéseket, hogy a hatóságok megszállták egy kiadó irodáját és lefoglalták a számítógépeiket.
Egyiptomban elég jól tudható, hogy a szex-vallás-politika háromszögben elhelyezkedő könyvekkel kifejezetten körültekintően kell bánni. Európában nincs baj sem a szex, sem a vallás megjelenítésével, ott a legtöbb problémát a politikai tartalmak jelentik.
Franciaországban emberek haltak meg, mert mondjuk a szólásszabadság jegyében kifigurázták az Iszlám prófétáját és sikeresen belegázoltak egymilliárd ember hitébe. Ezt a muszlimokkal megteheted Franciaországban, de ugyanezt már a zsidósággal, a melegekkel vagy a feketékkel szemben nem, mert céltáblára kerülsz. A politikai korrektség jegyében ugyanúgy létezik a cenzúra, és azért a kettős mérce is eléggé egyértelműen megjelenik. A kiadói munka mindig kompromisszumokról szól – én hiszek a szólásszabadságban és az értelmes kompromisszumokban, hogy vannak jelentős kérdések, melyeket meg kell vitatni, viszont a cél nélküli provokációban nem hiszek.
