"A látvány képtelenné fajul" (Interjú Marno Jánossal)
Fotó: 1749
"A látvány képtelenné fajul" (Interjú Marno Jánossal)

100 éve született Paul Celan. Ennek kapcsán Marno János költő, Celan egyik fordítója e-mailben válaszolt Navarrai Mészáros Márton kérdéseire.

1749: Kategorizálható szerzőnek tartja-e Celant?

Marno János: Nem tudom, kategorizálható-e Celan költészete vagy nem kategorizálható, hacsak nem állapítjuk meg azt a trivialitást, hogy Celan a korával egybehangzóan áthatódott az avantgard teóriáival, különösen a szürrealizmuséval és az expresszionalizmussal, de ha elolvasta, és nyilván elolvasta a Büchner-díja kapcsán írt Meridián dolgozatát, abban eléggé expliciten mondja el a saját ars poétikáját, amit én a romantika destrukciójának és abszurdjának nevezek. Nemtelen egyszerűséggel. Szerelmi ragaszkodás egy nyelvhez, szimbiotikus viszony egy nyelvvel, amiből brutálisan kiábrándítottak, ám a kiábrándultságomnak mégis azon a nyelven adhatok csak hangot, így ez a hang totális autoagresszivitásba fullad. A látvány képtelenné fajul, a képtelenség lázképek töredékeiben, gyűrleményeiben mutatkozik meg.

1749: Celant a világ legtöbb nyelvén többen, értelemszerűen különböző módon fordítják. Hogyan dolgozott Celan-fordítóként?

MJ: Markója Csilla, művészettörténész keresett meg a múlt század utolsó évtizedének az elején, még mint frissen diplomázott esztéta, táskájában egy vagy két verseskötetem, tele(szél)jegyzetelve. Ebből a találkozásból több évtizedes munkabarátság született, ő alapította meg az Enigma folyóiratot is, elsősorban művészettörténeti és esztétikai-filozófiai dolgozatok tematikus számokban rendezett műhelyéül, másodsorban Tandori Dezső és szerénységem verseinek a rendszeres fórumául. Csillának támadt hamarosan az az ötlete is, hogy fordítsunk Celant, mivel szerinte a celani és az én költészetem rokon viszonyban áll egymással. Én azonban nem tudtam (ma sem tudok) annyira németül, hogy magamtól belevághattam volna a munkába, ezért a Csilla (emberfeletti munkabírásával és precizitásával) válogatta ki, nyersfordította, és temérdek filológiai jegyzettel tálalta nekem az egyes darabokat, úgyhogy nekem már csak a munka kéjes fázisa jutott. Nincs előttem a (kétnyelvű) kötet, ezért nem tudom megmondani, végül hány verset közöltünk benne, emlékezetem szerint '93-ban vagy '94-ben kezdtünk bele és talán ’96-ban vagy 7-ben jelent meg a kötet, szintén az Enigma gondozásában. Benne Schein Gábor fordításában a Meridián és a kötet végén Markója Csilla utószava.

1749: Mi adja a Celan-fordítások kihívását?

MJ: Zokon ne vegye, ki nem állhatom a kihívás szót. Vidéken nőttem fel, ott a kocsmai ütközetek fajultak el gyakran kihívásokká, az egyik bunyós kihívta a másik részeget a kocsma elé, hogy ott nagyobb lélegzetű verekedést bonyolíthassanak le. Hogy mi teszi az átlagosnál talán izgalmasabbá Celan fordítását, az evidensen a holokauszttal megfejelt trauma. Magam úgy gondolom, megszületni, majd értesülni a halandóságunkról is már önmagában alig elviselhető trauma, a feldolgozás szót szintén utálom, ám ezt a valamennyiünket igénybe vevő traumát a fajtám tervszerű és ipari méretű kiirtásával megtoldva átélni, illetve magamra maradva túlélni: erre az embernek se módja, sem eszköze. Ráadásul aki művészetet csinál, az szükségképpen fokozottan éli meg a nárciszikus érzékenységét, kitettségét, a bensőségességének a bármikori fonákságát is, márpedig Celan tudta, hogy óriási fordulatot hozott az amúgy is bámulatos hagyományú német költészetbe, egyszóval mindez együttvéve, ahogy mondani szokás, többnek bizonyult a soknál. Noha a két költő merőben másféle poétikával dolgozott, nekem a Celan-élményem hasonlít a József Attila-élményemhez, azt hiszem, ők ketten jutottak el a költészet majdnem biztosan igaz egzisztencialitásához. Frivolan mondva, ez az ő szerencséjük a totális katasztrófában.

1749: Kit tart a legjobb magyar Celan-fordítónak?

MJ: Nem ismerem Celan összes magyar fordítását, az általam olvasottak közül feltétlenül Lator válogatását tartom a legtöbbre, Lator László bámulatos fordító, a Halálfúgáját nem győzöm csodálni.

1749: Milyen Celan mai megítélése az olvasók között és hol a helye a jelenlegi kánonban?

MJ: Az utolsó kérdésére nehéz mit felelnem. A tömegkultúra és a kommunikációs infrastruktúra szédítő karneváljában észrevétlenné válik a celani destrukció, szűkebb rétegek számára fontos lehet azért, ám tudomásom szerint alig foglalkoznak vele esztéták. Tüzetes Celan monográfiát magyarul csak Kiss Noémitől olvastam, talán a doktori disszertációja az, magam a neten bukkantam rá. Az roppantul igényes, érzékeny, figyelmes munka. A fiatalabb nemzedékek írásaiban, költészetében nem nagyon látom a hatását, legalábbis a közvetlen hatását nem. Ennek a hiánynak azonban semmi relevanciája, a szellemtörténet sosincs fedésben a gazdasági és politikai történelem alakulásaival.

Névjegy
Marno János (1949)

Igen későn kezdett el publikálni, 1980-ban a Mozgó Világban. Legutóbbi kötete a Magvetőnél Szereposzlás címmel jelent meg.

Igen későn kezdett el publikálni, 1980-ban a Mozgó Világban. Legutóbbi kötete a Magvetőnél Szereposzlás címmel jelent meg.

A cikk szerzőjéről
Navarrai Mészáros Márton (1995)

Újságíró, író, szerkesztő. Több könyvet fordított angolból és albánból. 2019-től a Premier összművészeti magazin főszerkesztő-helyettese. Az Arany Medál-díj alapítója.