Akutagava Rjúnoszuke: Utolsó pillantás (Sanghaji útijegyzetek, részlet)

Miután Murata és Hata elmentek, a szám sarkában az égő cigarettámmal a Hójó Maru fedélzetére lépek. A kivilágított rakparton alig lehet emberi alakokat látni. A parttal szemben egy három-négy szintes épület tornyosodik az éjszakai égig. Egyetlen, sötét árnyat vető kuli sétál végig a rakparton. Ha vele tartanék, egyenesen a japán konzulátus kapujához jutnék, ahova néhány napja az útlevelemért mentem.

A csendes fedélzeten a hajó tatjához sétálok. A folyásirány felé nézve jól látszanak a Bund ragyogó fényekkel teli utcái. A Suzhou-folyó felett átívelő, napközben autóktól és lovaskocsiktól nyüzsgő Waibaidu híd már nem látszik, gondolom. A híd lábánál elterülő park fáinak zöldjét sem lehet kivenni, bár a növények foltja még valamennyire érzékelhető. Mikor nem is olyan régen a parkban jártam, egy S.M.C. feliratos, vörös mellényt viselő, angolkórosnak látszó kínai férfi éppen cigarettacsikkeket gyűjtött a fehér szökőkút melletti pázsiton. Vajon az elektromos égők fényében is virágoznak az ágyásokban a tulipánok és a sárga nárciszok? A virágágyásokon túl a brit konzulátusnak és a Jokohama Specie Bank épületének kellene látszania. Ha onnan, a folyó vonalát követve haladnánk tovább és balra fordulnánk, a Lyceum Theatre-höz érnénk. A színház bejárati lépcsőjén pedig egy francia vígoperát reklámozó hirdetés kerülne a szemünk elé. Ám most aligha látnánk ott az épületbe özönlő embereket. Ebben a pillanatban egy autó suhan végig a folyó partján. Talán rózsa, selyem és borostyánlánc villan, de a következő pillanatban már el is tűnik. Biztosan a Carlton Bárba mennek táncolni. Aztán dúdolni kezd valaki a magányos utcán, a cipője a távolban kopog. Chin, chin, Chinaman… A Huangpu-folyóba pöccintem a csikkem maradékát, és lassan visszasétálok a hajó szalonjába.

Odabent nincsen senki. Csak a kaspókban pihenő orchideák levelei csillannak meg a szőnyeggel borított földön. Egy kanapéba süppedve az emlékeimbe merülök.  Amikor a kínai politikussal, Wu Jinglian úrral találkoztam, rövidre nyírt hajú, hatalmas fején egy lila színű tapasz díszelgett. Nagyon ügyelt, hogy nehogy hozzáérjen valamihez.

– Kelésem nőtt – mondta.

Vajon meggyógyult már? Ahogy a részegen imbolygó Okosi úrral egy sötét sikátorban sétáltunk, egy kis négyzet alakú ablakot pillantottunk meg a fejünk felett. Átlós fénycsóva ömlött ki az ablakból egyenesen az eget takaró esőfelhők felé. És onnan fentről, akár egy kismadár, fiatal kínai lány nézett le ránk. Okosi a lányra mutatva így szólt:

– Kantoni ringyó.

Még az is lehet, hogy az a lány ebben a pillanatban is éppen kidugja a fejét.

A fákkal teli francia koncessziós területen hajtattunk keresztül, amikor valamivel előttünk megpillantottunk egy kínai kocsist két fehér lovával. Az egyik ló, ki tudja miért, a földre vetette magát, a mellettem ülő Murata barátom pedig már elő is állt a magyarázattal:

– Biztosan a hátát vakarja – mondta.

Miközben ezeken a dolgokon gondolkozom, benyúlok a zsebembe, hogy előhúzzam a cigarettáimat, de a sárga, egyiptomi cigarettásdoboz helyett egy még tegnap este a zsebemben felejtett kínai színlap kerül a kezembe, aztán a színlapból már a földre is hullik valami. Mégis micsoda?

A következő pillanatban felveszem a földről azt az elszáradt fehér orchideát. Megszagolom, de már nincsen illata. A virág szirmai megbarnultak.

– Fehér orchidea, fehér orchidea! – a virágárus hangja immáron emlék csupán.

Álomszerű, hogy nem is olyan régen még a déli szépségek mellkasán élvezhettem a virág illatát. Érzem a veszélyt, hogy elhatalmasodhat rajtam valami könnyed kis szentimentalizmus, úgyhogy inkább vissza is dobom a földre az elszáradt fehér orchideát. Cigarettát gyújtok és elkezdem olvasni Marie Stopes könyvét, amit Kodzsima még indulás előtt adott nekem.[1]

A Sóva-kor 10. évében, augusztus 19-én

*

Jegyzetek:

A szöveg eredeti címe: 上海游記, 最後の一瞥

https://www.aozora.gr.jp/cards/000879/files/51215_56381.html

[1] Akutagava minden bizonnyal Marie Stopes (1880-1958) brit tudós Married Love: A New Contribution to the Solution of Sex Difficulties című, az 1920-as években Japánban hatalmas sikert aratott könyvét vette a kezébe.