Federico García Lorca: Szerelem halottja

Nézd csak, mi ragyog idáig,
ott, a magas folyosókon?
Zárj be éjszakára, fiam,
tizenegyre harangoznak.
Négy lámpás lobog szememben,
nem tudom nem látni őket.
Rézmosók lesznek azok, fenn,
látod, így mossák a rezet.

*

Viharvert ezüst fokhagyma
a fogyó hold, egyre sárga
hajtincseket tűz a sárga
tornyok messzi tetejére.
Az éj reszketve szólítja,
hívja erkélyek üvegét,
míg ezer kutya üldözi,
akik a nevét se tudják,
és borszag és borostyánszag
árad ki a folyosókról.

*

Ázott nádszaggal terhes szél
és öreg hangok moraja
együtt visszhangzott az éjfél
megrepedt boltíve alatt.
Ökrök és rózsák aludtak.
A folyosók magányában
egy Szent György ragyogásával
követelőzött a négy fény.
Völgylakó, bánatos nők a
házi férfivért hordták le,
mint metszett virág, békés volt,
s keserű, mint fiatal comb.
Folyómenti, vén nők a hegy
lábáig jöttek zokogni,
mozdíthatatlan perc, tele
hajkoronákkal s nevekkel.
Mészhomlokzatoktól tűnt úgy,
fehér kocka az éjszaka.
Szeráfbanda és cigánykar
tangóharmonikán játszott.
Éd'sanyám, ha majd meghaltam,
tudják ám meg mind az urak.
Kék táviratokat hordjon
minden északnak tartó út.
Hét a kiáltás, hét a vér,
hét a dupla pipacs, együtt
törtek ketté átlátszatlan
holdakat sötét szobákban.
Levágott kezekkel, virág-
koszorúkkal színig telten
visszhangzott az eskütenger,
mit tudom én, honnan vissza.
És az ég ajtót csapkodott
a kurta erdőmorajra,
míg a folyosón a fények
egyre csak követelőztek.

*

A mű eredeti címe: Muerto de amor