Charles Bukowski versei

marilyn m.-nak

hirtelen ragyogó hamuvá válik,
könnyek célpontjává,
biztos tested gyertyákat gyújtott férfiaknak
sötét éjszakákon, és most az éjszakád sötétebb,
mint amit a gyertya fénye elérne,
és mi majd elfelejtünk – valamennyire –,
és ez nem szép dolog,
de a valóságos testek közelebb vannak,
és miközben a férgek lihegnek a csontjaid után,
úgy szeretném elmondani neked,
hogy ez megtörténik medvékkel, elefántokkal,
zsarnokokkal, hősökkel, hangyákkal
és békákkal is,
de te hoztál nekünk valamit,
valami kis diadalfélét,
és ezért azt mondom: jó,
ne gyászoljunk tovább;
mint egy kiszáradt, elhajított virág,
felejtünk, emlékezünk,
várunk. kedvesem, kedvesem, kedvesem,
egy teljes percig emelem rád poharam,
és mosolygok.

vegas

volt egy megdermedt fa, amit le akartam festeni,
de jöttek a lövedékek,
és miközben Vegasban, az utca túloldalán egy zöld napellenzőt bámultam,
hajnali 3:30-kor
meghaltam koporsószög és az Atlantic Monthly egy példánya nélkül,
az ablakok úgy visítottak, mint a Milánó bombázásán kesergő galambok,
és kimentem, hogy onnantól a patkányokkal éljek,
de túl erősek voltak a fények,
és arra gondoltam, talán jobb lenne visszamenni,
és beülni egy költészetórára:

          egy gazella csodálatos leírása
          maga a pokol;
          a kereszt úgy áll az ablakomon, mint egy légy,
          anyám lélegzete apró leveleket rezget
          az agyamban;

aztán visszastoppoltam L. A.-be másnapos felhők alatt,
elővettem egy levelet a zsebemből és olvasni kezdtem,
a kamionsofőr meg azt kérdezte: az mi?
mondtam: egy csaj Északról, aki régen Pounddal szexelt,
itt arról magyaráz nekem, hogy H. D. volt a legnagyobb írónk;
nos, Hildától kaptunk néhány rózsaszín görög istent
a porcelánok közé, de azóta, hogy olvastam őt,
még mindig 140 jégcsap lóg a csontjaimról.

én nem megyek egészen L. A.-ig, mondta a sofőr.

nem baj, mondtam,
a kálák bólogatnak a lelkünknek,
és egy napon majd mind együtt
térünk haza.

igazából, mondta, én itt
meg is állok.
nekiadtam a levelet; idő, te vén aszott kurva,
az álom savanyú teje csöpög a melledből…
ő meg kitett
valahol a sivatag közepén;
meghalni annyit tesz: meghalni, annyit tesz: meghalni

régi gramofonok pincékben,
joe di maggio,
magazinok a hagymák közt…

egy régi Ford vett fel
45 perccel később,
és ezúttal
befogtam a számat.

*

A versek a Vízben égni, tűzbe fulladni című kötetben jelennek meg hamarosan a GABO Kiadócsoportnál.