Andrés García Cerdán: Partvonal

A sorok hossza
és ameddig elérnek,
mikor valamit mondani próbálunk,
képzelt partvonalat faragnak
a versbe. Határai
világokat választanak el.
Ez az idő és a nyelv partvidéke.
Erózió, árapály, a területfejlesztés
elektromos nyomvonalat
és egy délszaki határt vonnak
közéd és az óceán közé.
Egyes sorok merőlegesen zuhannak
a versbe,
mint mélybe a sziklák.
Mások engedelmesen terítik szét
fehér homokjukat,
míg el nem tűnnek.
Az ellenálni ige körül
öböl nyílik.
Felismerek szavakat – kikötők.
Kis mélyedések,
domborulatok,
lagúnák
egyenlítik ki a dalt. Papíron
rezdül a lírai EKG.
A szív különböző mélységekben
robban.
Ha a horizont elhallgat, nekünk is el kell.
Még nem tudom, hogyan, de
veled választok egy öblöt ezen a parton,
olyan helyet, amit még nem dúltak fel
a markológépek,
ahol egyedül lehetünk,
meztelenül fürödhetünk,
és éjszaka akkora tábortüzet rakhatunk,
ami elpusztít minden műholdat.

A vers eredeti címe: Línea de costa